Idei első könyvélményem Karen Dionne A lápkirály lánya című könyve.
Decemberben a mozikban láttam a könyvből készült (ihletettségű) filmet, melynél azonnal eldöntöttem, érdekel a könyv. A filmből hiányzott számomra a mélység, a karakterfejlődés és karakterábrázolás, és hála, mindezt a könyvben megkaptam.
A múlt és a jelen idősíkja váltakozik a műben, utóbbinál ráadásul nagyon kevés időt ölel fel, mégsem volt számomra vontatott. Számomra izgalmas volt végigkövetni egy kislány belső harcait, hogyan tudja érzelmesen mégis objektíven szemlélni az életét. Hogyan lehet nem szeretni az édesapánkat, ha nárcisztikus szadista szociopata? Hogyan defináljuk a házasságot? Milyen lenne távol a külvilágtól egy lápon élni?
A főszereplő tárgyilagos mesél a múltjáról, mégis átérződik a benne lévő érzelmek kavalkádja.
Milyen felnőni egy olyan helyen, ahol nincs áram, víz, fűtés, ahol ezáltal igazodnod kell a természet rendjéhez?
Milyen félelemben felnőni? Azok az apró pillanatok a múltból vajon a szeretet jelei? (Nem.)
Hogyan lehet beilleszkedni ezután a való nagybetűs életbe?
A könyvet azoknak ajánlom, akik szeretik a pszichológiai témájú könyveket, akiket nem rettent meg a vadászatok nyers ábrázolása, akinek tetszett a film.
A könyvet azoknak nem ajánlom, akik a sok szereplős olvasmányokat szeretik.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése